Skilla

mindig más szerepben

Vállalkozni okosan… Igen, de mégis hogyan?

kep.jpg

Sokan keressük erre a választ és még többet halljuk/olvassuk, hogy hogyan tegyük vállalkozásunkat költséghatékonnyá. Azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nem feltétlenül jönnek be ezek a hasznosabbnál hasznosabbnak tűnő tippek, praktikák – minden cég más, minden szervezetnek vannak jellegzetes, egyedi vonásai, így könnyen lehet, hogy ami egy tevékenységi körön belül működik, egy másikat abszolút rossz irányba visz.

Jó az irány, semmi gond

kep1.jpg

Ez a jobbik eset; nem szorul a cégünk segítségére, nincsenek likviditási zavarai, megy minden szépen lassan a maga útján.
Igen ám, de az élet egyre gyorsul körülöttünk – ezzel pedig lépést kell tartanunk, sőt, a legtöbb esetben manapság nem is várhatunk arra, hogy „beinduljon” magától valami, mert azonnali reagálást igényel. Vannak dolgozóink, akik jól csinálják évek óta amit csinálnak. De elég gyorsak is ahhoz, hogy előrébb vigyék a vállalkozás egészét? Elgondolkodtál már azon, hogy hogyan tedd hatékonyabbá a munkájukat, miközben egyre több feladat jut rájuk (no, és persze Rád is)?

Ha valami nem az igazi

Nézzük mi történik ellenkező esetben.
Jól ismerjük a mondást – az idő pénz. A rossz munka ennél még több idő és még több pénz. Kétségtelen!
Rengeteg a feladatunk, csak kapkodjuk a fejünket, próbálunk lépést tartani - közben pedig hibát hibára halmozunk akaratlanul.
Mit tehetünk ilyenkor? – jön a kérdés.
Vegyünk fel új alkalmazottat? Általában ez az első gondolat, ami megszületik a fejünkben, aztán persze vele a gond, hogy ugyan mennyibe fog ez nekünk kerülni…
A másik: honnan vegyünk el, hogy legyen kapacitás a többi teendőre is?

 

Íme a megoldás, akármelyik esetbe is tartozol: a KISZERVEZÉS.

Azaz kiosztani a feladatot egy olyan szakembernek/szervezetnek, aki kifejezetten a te megoldani kívánt problémádra specializálódott, így szakszerű és gyors segítséget nyújtva a cégednek. Ráadásul még kapacitása is van rá, tehát nem görgeti maga előtt a tennivalót, mint a betáblázott dolgozóid.
Ugye, milyen szuper dolog? „Hogy erre nem is gondoltam…”
Kevesen gondolnak rá első körben, pedig teljesen kézenfekvő lehetőség – és aminek még jobban fogsz örülni: hidd el, olcsóbb is, mint egy új dolgozó alkalmazása és betanítása.

 

kep2.jpg

Mi kell ahhoz, hogy JÓL ki tudj szervezni?

  1. Határozd meg a feladatot (minél pontosabban)! – tudd, hogy mire keresel embert
  2. Szabd meg a feltételeket! – mondd meg, mikor, hogyan legyen megoldva a probléma/teendő
  3. Keress meg minket! – engedd, hogy megtaláljuk azt „A” személyt a projektedhez

 

Hogyan tudjuk ezt neked biztosítani?

kep3.jpg

Korábban már írtunk a hard és soft skillekről (ha nem olvastad még, tedd meg, kérlek).
Mi ezeket szedjük össze, valamint azokat az alanyokat, akik rendelkeznek annyi szabadidővel, hogy meg is valósítsák azt – akár szabadúszóként, akár iskola vagy munka mellett.


Azt eláruljuk: nem feltétlenül egy irodában ülve fogja kidolgozni emberünk a végeredményt; lehet, hogy út közben inspirálódva ötli ki a holnap megjelenő cikkedet, prezentációdat, az is lehet, hogy otthon a tévét bámulva jut eszébe valami zseniális stratégia… De az biztos, hogy meg fogja állni a helyét, mert ért hozzá és megvan hozzá a képessége! Miért is kéne napi 6-8 órát ülnie ezért a gép előtt?!

Ha a cikket olvasva magadra ismertél, és költséghatékony módszert keresel? Megoldanád?

Netán szabadidődben te is úgy gondolod, hogy szívesen segítenél másoknak vagy csak szimplán kíváncsi vagy és tesztelnéd magad a skilleket illetően, töltsd ki az egyperces kérdőívünket!

A bejegyzés trackback címe:

https://skilla.blog.hu/api/trackback/id/tr1414262289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Skillmix

 

Skilla

Te, hogy állsz a skill mixeddel? Ezen pörög a világ, hogy a jövőben három skillre biztos, hogy szükséged lesz: 1. alkalmazkodás képessége (a változás állandó és egyre gyorsul), 2. rugalmasság (mobilitás, otthonmunka, projekt feladatok...) és 3. technikai tudás. .. és még több százra akár, de nem mindegy, hogy milyen sorrendbe rakod össze. Tudod, ne sokat, hanem okosan! Hamarosan START!

Friss topikok

süti beállítások módosítása