Skilla

mindig más szerepben

Master skill, a skillekhez - új év, új kihívások

1_2.jpg

Immáron 2019-et írunk. Te mit fogadtál meg az új év ünnepén?

A legtöbben úgy vagyunk vele, hogy „na most…most majd egy majd mindent máshogy csinálok”.
Például: többet pihenek, több időt töltök a családommal, foglalkozom végre kicsit magammal, sportolok, kevesebbet dolgozom, vagy éppen hatékonyabban végzem majd a munkámat.

Ha az ember problémába ütközik, kapásból ➡5 kifogást tud mondani, miért nem tudja azt megoldani, most!
Talán valamelyik a Te listádra is felkerült már ezek közül. Azonban ne felejtsd el be is tartani az ígéreteket – hiszen már az elején elbuknak a legtöbb esetben, mert rosszul fognak hozzá.

2_3.jpg

 

Hogyan érd el az 2019-es kitűzött célt?

Érdemes egy kicsit nagy levegőt venni és elmélázni a részleteken.
Vedd sorra azokat a skilljeidet és a lépéseket, amelyek szép lassan elvezetnek a megálmodott eredményhez. Tekintsd végig folyamatában, hogy mit azok az apró tennivalók, amik egyről a kettőre visznek.
Ne akard, hogy minden azonnal történjen meg – a jó dolgokra várni kell. :)

Ahhoz, hogy segítsük az előrelépésedet, javasoljuk, hogy „könnyíts magadon”, illetve a cégeden.
Azaz, szervezz ki olyan feladatokat, amik eddig nehezítették vagy lassították a munkafolyamatokat. Minimális befektetéssel ugyan, de jóval nagyobb haszonra/hatékonyságra tehetsz szert – ne feledd a befektetésnek előbb-utóbb eredménye van!

 

Elakadtál a feladatokat illetően?

Mindig több lehetőséged van, nálunk biztos, most  tesztelésre hívunk  vagy korábban már említettünk pár kiszervezési tippet és nem kell aggódnod - akár a nehezebb kategóriák is szóba jöhetnek.

 

Milyen eredményekre tehetsz szert, ha ügyesen szervezel ki?

  • Több időd jut a saját teendőidre, magadra, a családodra és nem kell túlóráznod.
  • Jobban tudsz összepontosítani az igán fontos tevékenységekre.
  • Kevesebb lesz az életedben a stressz – valljuk be, ez manapság ajándék.
  • Hatékonyabban lépsz mindezek által előre, szállsz szembe versenytársaiddal – azaz nő a versenyelőnyöd.
  • Könnyebben tudsz tervezni előre.
  • Alkalmazottjaidat jobban tudod menedzselni – idő hiányában nyilvánvalóan ez egy nehezen kezelhető tényező.
  • Mérhető eredménye lesz a váltásnak – ha kételkedsz, próbáld ki!

 3_3.jpg

 

A Skilla biztosítja számodra a tökéletes felületet, ahhoz, hogy könnyebb legyen a mindennapi körforgás. Neked csak annyi a dolgod, hogy feltöltsd projektjeidet és kiválaszd a megfelelő skillert a munkavégzésre.
3 Skilla csomag áll rendelkezésre, amelyből választhatsz – ebből az egyik ráadásul ingyenes, hiszen első projektedet térítésmentesen oszthatod meg a már regisztrált skillerekkel.

Próbáld ki a jövő platformját most, alapozd meg a 2019-es évet minél hamarabb, hogy nyugalomban és eredményekkel gazdagon teljen! Várunk szeretettel a Skilla cégek között és csodás új évet kívánunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://skilla.blog.hu/api/trackback/id/tr8314551984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Skillmix

 

Skilla

Te, hogy állsz a skill mixeddel? Ezen pörög a világ, hogy a jövőben három skillre biztos, hogy szükséged lesz: 1. alkalmazkodás képessége (a változás állandó és egyre gyorsul), 2. rugalmasság (mobilitás, otthonmunka, projekt feladatok...) és 3. technikai tudás. .. és még több százra akár, de nem mindegy, hogy milyen sorrendbe rakod össze. Tudod, ne sokat, hanem okosan! Hamarosan START!

Friss topikok

süti beállítások módosítása