Skilla

mindig más szerepben

Semmi tapasztalat, avagy a NULLÁRÓL elkezdeni

Igen, amikor kikerülünk végre a NAGYBETŰS ÉLETbe, szembesülünk azzal a ténnyel, hogy tulajdonképpen milyen jó is volt nekünk a gimiben a padot koptatni. Alig tudunk valamit a világról, tapasztalatunk pedig inkább a nullához konvergál. 


Viszont kapjuk a nyomást az élettől, mégpedig a megélhetés oldaláról, ugyanis szuper, hogy kezdődik az egyetem, de ezzel együtt indul az albérlet-keresés is és ekkor rájövünk, hogy bizony MUNKA KELL.
Igen ám, de a teljes munkaidő egyrészt kizárva, másrészt felüti a fejét a tapasztalat hiánya.
Avagy: „tele a munkaerőpiac jó lehetőségekkel, de senkinek nem kellek” – gondoljuk elkeseredetten magunkban az 5. sikertelen állásinterjú után.

 

 

Nos, igen…nézzük ezt meg egy kicsit a munkaadó szempontjából. Nyilvánvalóan rizikós egy teljesen „zöldfülű” idegent felvenni munkaerőnek, hiszen azt sem tudja, mi fán terem. Több energiát vesz el egy betanítási folyamat, mint amennyit megérne maga a feladat, így persze jogos a kikötés, miszerint legyen 1-2; 2-3 év tapasztalatod.

Na jó, de most megyek egyetemre – mégis honnan lenne 1-2 év gyakorlatom?!
Éééés ekkor jön a képbe a Skilla! Miért?

Mert itt tudsz elgondolkodni magadon igazán, itt fogalmazod meg magadban azokat a képességeidet, amiket szívesen fejlesztenél, magasabb szintekre emelnél és úgy érzed, van hozzá affinitásod. És ez az a platform, ami segít is neked ebben, hiszen egyetemistaként, gyakornokként is jelentkezhetsz projektekre. Nem vagy irodához kötve és pláne nem napi időkeretbe szorítva. Persze határidőt vállalnod kell és teljesítened is, hiszen a projekt kiadója várja tőled a megoldást a feladatára, ami már az ő kapacitásába nem fér bele – ezért szervezi ki.

 

 

Remekül hangzik, de mégis hogyan kezdjem el a nulláról?

Korábbi cikkünkben már tettünk említést a skillmix fogalmáról. Először mindenképpen ennek összeállítását kell elvégezned, amelyhez némi segítség és 1-2 tipp is megbújik az irományban.
Ezután már nincs is más dolgod, mint Skillerként regisztrálni, megadni a „megszült” skillmixed és válogathatsz is a feltöltött projektek között. Innentől kezdve már te osztod be az idődet a feladatra, és a te felelősséged, hogy kihozd belőle és egyben magadból a legtöbbet. Ugye, milyen egyszerű?

Mindezek mellett saját magadat is fejlesztheted és ami fontos: NEM INGYEN! Nem bizony, ez nem ingyenmunka, mint sajnos sok gyakornoki lehetőség esetében. Valószínűleg már Te is találkoztál vele számtalanszor… Munkavállalóként valljuk be, nem igazán éri meg, még egészen fiatalon sem, csak azért hogy némi rutint szerezz.

Nem a munka hiánya hajt, hanem a tanulási vágy és a tapasztalatszerzés?
Már most el akarod kezdeni a szakmai építkezést, az éles álláskereséshez?
Ez is egy remek ok arra, hogy belevágj a Skilla profilod elkészítésébe, hiszen fontos, hogy a felsőoktatásban tanultak valós, használható tudássá váljanak – avagy elméletből gyakorlat legyen. Szabadúszóként kipróbálhatod mindazt, amit hallottál az iskolai előadásokon, s így még a ZH-kra, vizsgákra is jobban megragad, amellett persz, hogy sokkal jobb esélyekkel indulhatsz neki a világnak.:)

 

Csatlakozz hozzánk, tanulj vagy csillogtasd meg tudásod!


Várunk szeretettel a skillerek között!

A bejegyzés trackback címe:

https://skilla.blog.hu/api/trackback/id/tr2914362217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Skillmix

 

Skilla

Skilla

Te, hogy állsz a skill mixeddel? Ezen pörög a világ, hogy a jövőben három skillre biztos, hogy szükséged lesz: 1. alkalmazkodás képessége (a változás állandó és egyre gyorsul), 2. rugalmasság (mobilitás, otthonmunka, projekt feladatok...) és 3. technikai tudás. .. és még több százra akár, de nem mindegy, hogy milyen sorrendbe rakod össze. Tudod, ne sokat, hanem okosan! Hamarosan START!

Friss topikok