Skilla

mindig más szerepben

Tapasztalat és máris kész(ség)

3 perc olvasási idő

Skilla spoiler: A tartalom nem változik, csak a sorrend, és a megoldás a részletekben van. Mindig van egy olyan készség, amit megtanulhatsz, hogy túljuss az adott problémán. És itt kezdődik az igazi kihívás, problémát vagy csak készségeket látsz, amelyeket még nem sajátítottál el. Találd meg, hogy milyen előnyeid származnak majd az adott készség elsajátításából. Ez lesz a Te igazi nyereséged.

Ismétlés a tudás anyja, halljuk végtelenségig, amíg tanulunk, de nem minden esetben lesz tartós a tudás, főleg, ha kampányszerűen tanulsz. Azt tudjuk, ha elsőre sikerül nem jelenti azt, hogy ez már egy igazi készség. Azt is állíthatjuk, ha elsőre nem sikerül, nem jelenti azt, hogy nem lehetsz benne a legjobb. Kutatások bizonyítják, hogy a tudatosság sok mindent felülír, ezért érdemes célzottan elemenként építkezned, így a készség arzenálod erősíteni fogja egymást. 

pexels-photo-261909.jpeg

 

Elméletből gyakorlat 1. rész

Építkezz a kudarcokból 2. rész

Sosem tudhatod, hogy milyen tapasztalat, hol fog jól jönni. Addig, amíg nem próbálsz ki valamit, nem tudhatod, hogy milyen vagy benne. A puding próbája az evés!

adult-eating-expression-36479.jpg

 

Találd meg az adott készséghez azt támogatót, aki jó benne, aki meg tudja mutatni neked, hogy indulj el, mire kell figyelned, mi kell hozzá, hogy elvégezhesd. Keress közösséget, kutass fel egy mentort, kérdezz a környezetedben mindenkit, hogy milyen munkát végez, milyenek a napjai, hogy legalább alap információk álljanak rendelkezésedre egy-egy területről. Tudd, hogy mifelé tartasz, milyen változásokra számíthatsz, mert nem csak az idősebb korosztálynak gyors ez a világ, de hamarosan neked is az lesz.

Technológiai  és demográfia változások, globalizáció gyorsulása már látható vált

Eszközök tízmilliárdjai lesznek egymással összekötve néhány éven belül. A felhő alapú szolgáltatások mindennaposak lesznek, így a munkavállaló kiléphet a csapatból, és a világ bármely részén dolgozó kollégájától kérhet tanácsot, tanulhatnak vagy dolgozhatnak együtt.

Hamarosan öt generáció dolgozik majd együtt a munkahelyeken. 2025-re az 1982 után születettek, akik az internettel együtt nőttek fel, már 75 százalékos részarányt fognak képviselni.

Egy startup cégnek is lehet három kontinensen három irodája, a világ minden részében szerezhet és szolgálhat ki ügyfeleket, versenyezhet nagy multikkal.

 

Tudatos, kreatív, vállalkozó kedvű… és még sok minden más

Kísérletezz, tudj meg minél többet magadról. Menj el minél több céghez dolgozni, keress olyan lehetőségeket, ahol bepillanthatsz a kulisszák mögé.

Ismerd meg a különböző típusú cégeket, mert teljesen más egy multi és egy KKV, vagy egy nonprofit esetleg egy családi vállalkozás. Más munkavállalóként dolgozni és egészen más vállalkozni. Tudnod kell, hogy neked mi passzol, ezért érdemes ilyen alapon is feltérképezni, hogy hol, milyen készségekre van szükség.

Elég neked, ha csak egy- egy részét csinálod egy folyamaton belül (pl. multi esetében) vagy egy teljes folyamatot is végig vihetsz (KKV esetén) vagy a vállalkozói lét kihívásaival szeretnél cél elérni.

És az sem utolsó szempont, hogy Téged, hogy lehet motiválni, mire van szükséged ahhoz, hogy kihozd magadból a legjobbat.

 

 ELMÉLETBŐL GYAKORLAT, ÍGY LESZ VALÓS SKILL, TAPASZTALAT - SKILLA

 

Elmélet után jöhet a gyakorlat

A diákmunka a legkézenfekvőbb, ennél jobb, ha gyakornokoskodsz, és ennél van még jobb, ha célzottan fejleszted az elméletben tanultakat és megismered a cégeknél működő gyakorlatokat.

Kíváncsi vagy, hogy gyorsíthatod fel ezt a folyamatot? Célzott készség arzenállal, amire szüksége van a cégeknek.

Gondolj magadra egy kicsit más szemmel, vagy kérdezd meg a környezeted, hogy ők milyennek látnak és ez alapján összerakhatod a saját skill mixedet, ami egyedi és megismételhetetlen.

  • nem veszel el a mátrixban
  • gyorsan gépelsz
  • precízen rögzítesz adatokat
  • érdekesen látod a világot
  • tudsz mosolyogva érdeklődni mások iránt
  • jól kezeled a különböző programokat, applikációkat
  • szívesen raksz rendet a papírok között vagy akár egy raktárban
  • IT vénád van
  • … és még sorolhatnánk, mert minden eddigi tevékenységből eredő készség, gyakorlat szóba jöhet.

 

Rendelkezel heti néhány óra szabadkapacitással?

 

Töltsd ki a kérdőívünket és máris gyűjtheted a további tapasztalatokat.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://skilla.blog.hu/api/trackback/id/tr6814184815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Skillmix

 

Skilla

Skilla

Te, hogy állsz a skill mixeddel? Ezen pörög a világ, hogy a jövőben három skillre biztos, hogy szükséged lesz: 1. alkalmazkodás képessége (a változás állandó és egyre gyorsul), 2. rugalmasság (mobilitás, otthonmunka, projekt feladatok...) és 3. technikai tudás. .. és még több százra akár, de nem mindegy, hogy milyen sorrendbe rakod össze. Tudod, ne sokat, hanem okosan! Hamarosan START!

Friss topikok